Miért szeretem teljes mellszélességgel a Yuri on Icet?

Mert bátor, innovatív anime, ami a műfaji korlátozásokat úgy lépte át, mintha soha nem is léteztek volna. Aki benne van a témában, tudja, hogy milyen rettentő nehéz valami új formulát eladni a nagynevű stúdióknak, akik sokszor ragaszkodnak a már jól bevált sablonokhoz. A Yuri on Ice valahogy mégis átment a rostán, és iszonyatos sikert futott be.

Mert a kevéske - 12 rész - ellenére a főszereplő karakterfejlődése szép ívben halad és ér révbe. Yuuri egy olyan ember, akik mi is lehetnénk, és néha tán vagyunk is. A sorozat elején egy kövérke, félénk és ideges srác, aki szépen-lassan elsüllyed a gyászban és a sikertelenségében. Az anime alatt viszont megtalálja saját szexualitását, értékeit és kellemetlen tulajdonságait is, és bár tiszta sor, hogy a személyiségének még van hova fejlődnie, emberibb, mint pár húsvér társa.

Mert a két főszereplő – Viktor és Yuuri – kapcsolatát szinte az összes romantikus anime megirigyelhetné. A szerepek felosztása nem egyértelmű, nem lehet beskatulyázni, hiszen mindkét fél olykor bizonytalan és gyenge, máskor pedig akaratos és szexi. Ezért nem beszélhetünk BL műfajról az anime kapcsán, hiszen lerázta magáról az ezeréves sablonokat, csak úgy, mint a sport genrén belül. Az egymás iránt érzett tiszteletük, csodálatuk és szeretetük nem a megszokott tini-románcra hajaz, nagyon is felnőttes és mélyről fakadó. És akkor is imádnám nézni őket, ha két nőről lenne szó, vagy egy heteroszexuális párról.

Mert a témáját remekül kivesézi. Legalábbis szerintem az igazi történet a szeretet, mint érzés körbejárásáról szól. Különböző emberek, más-más személyiséggel hogyan élik meg. Láthatunk rajongói fanatizmust, szerelmet első látásra, „beteges” testvéri kötődést és védelmezést, baráti rivalizálást, szülői és testvéri aggodalmat, szeretetet barát iránt, illetve még házikedvenceink iránt is. Ha másban a Yuri on Ice nem is zseniális, de ezt nem veheti el tőle senki. Bizony, itt érzelem jő érzelem hátára, ez mozgatja a karaktereket és ettől változnak meg gyökeresen.

Mert irtó nagy munka és tisztelet van a sorozat mögött. Tisztelet a sport irányt, a műkorcsolya intézménye, és a benne élő-lélegző emberek iránt. Nem titok, hogy megannyi karaktert az alkotó, valós személyekről mintázott, mind külsőleg, mint személyiségileg. Emellett az anime csodaszép zenéi sem licenszelve lettek, hanem úgy írták őket, csakis ehhez az animéhez.

A Yuri on Ice-nak természetesen vannak hibái, nem tökéletes a sorozat, de soha nem is vártam tőle. Tudom, hogy rettentően szentimentális vagyok ezzel az animével kapcsolatban, és tényleg nagyon szenvedélyesen szeretem, de ami engem illet, nagyon jókor érkezett. Akkor jött ki, amikor már kezdtem feladni az animéket, amikor már untam, hogy mindig ugyanazt az ezerszer látott silány történetet akarják lenyomni a torkomon. Aztán jött a Yuri és megmutatta, hogy lehet ezt még szívvel és lélekkel csinálni.

Mit szólsz hozzá?

Sziasztok! Hétfőn végre sort kerítettünk Kicsi Zsuzsival egy találkozóra. Már nagyon régen nem beszéltünk, de most bepótoltuk, habár nem volt több a nüansz három óránál. A Wesselényi utcához vittem, ahol tudniillik a törzshelyem található, a Hauzol. Szeretem azt a helyet, mert megfelelő az infrastruktúra, nagy a választék italok terén, mindig jó zene szól, sok a hely, van terasz és normális mosdó is. Hát a csapos fiúk meg..egyem is a lelküket. Nincs a közelben, de bárkivel találkozok, csak oda viszem. Imádom! ♥ Kicsi Zsuzsinak bejött a hely, ittunk egy-egy italt, ő vicces sztorikat mesélt, amitől patakokban folytak a könnyeink, de hát ez ilyen,ha vele találkozom, a rekeszizmok nem maradnak nyugton. Nem hajnalban akart hazaérni, tekintve, hogy nem budapesti, tehát kikísértem a buszhoz, ami Újpestről indult - a kettő esemény közt vettem egy felsőoktatásos bérletet, byebye 3600 Ft - és tudniillik mi laktunk már Újpesten. Amikor elsétáltam a volt ablakom alatt, görcsbe rándult a gyomrom. Főleg, amikor nem láttam a jó öreg Gina kutyust a szomszéd kertes házban. Változnak az idők. Ma pedig - értem ezt a szerda alatt - Danival beültünk újfent a Hauzolba és vele is pár óra volt az egész, de végig rötyögtük az egészet és én meséltem Zsuzsiról, Kis Zsuzsiról, Ivettről, Petiről és Gyöngyiről, a brancsról, ami szétszéledt a középiskola után, és azt vettem észre, hogy ez hiába egy fájó, magányos dolog, sokkal könnyebb elfogadnom a tényt, ha szembesítem magam. Mert igen, én hiába beszélek a többiekről, főleg Zsuzsiról és Ivettről, az tény, hogy ők akkor teljesen máshol vannak, nem vagyunk együtt...és ez szomorúsággal kellene, hogy eltöltsön, de mégse ment, mert ebben az édes-bús realitásban megtaláltam a harmóniát. Az idők változnak, mi is, emberek jönnek-mennek, de aki marad, az marad és örülni kell minden pillanatnak. Mást igazából nem is tudnék, csak örülni. Egy szó, mint száz, szeretem a barátaim.

Mit szólsz hozzá?

Sziasztok! Ez az a pont, ahol meguntam az életemet. Ma többnyire One Piece amv-ket néztem és szentimentálisabb pillanataimban meg is könnyeztem őket, és eldöntöttem, hogy én írni akarok erről az animéről, meg másról is, hiszen nyár van, negyven fok van, bevándorlók vannak, de legfőképpen szabadidő. Ám ezt a szent posztot nem lehet leközölni egy ilyen hányadék rózsa-lila oldalon, gondoltam, itt az idő arculatot váltani. Volt is egy jó ötletem, aminek nekiálltam, ám a vége az lett, hogy hagytam a francba az egészet és inkább Linda Nonstop oldalára fordultam, hogy adjon már valami támpontot, mert a végeredmény valahogy sehogy se nyerte el a tetszésemet, és ez furcsa, mert ilyen még nem volt velem.

A nyár későn kezdődött számunkra, hiszen júniusban még keményen mentek a vizsgák és a kiköltözés a kollégiumból. Lassan pedig lehet készülődni a visszaköltözésre, mintha valami sziszifuszi meló lenne, de minimum mazochisták vagyunk. Ami a nyaramat jellemezni tudja, az főként a plafon, a padló meg négy fal. Természetesen megsülök a levemben, és a napi öt jéghideg tusolás most sem segít. Tíz éve kiröhögtek, amikor a klímaváltozásról károgtam, meg minden más is. Sőt, még manapság is maximum vállat rántanak rá, addig míg a gyökér bent nem hagyja a forró kocsiban az illetékest. Persze amúgy kimozdulok otthonról, de csak akkor ha elmúlt öt óra és a hőmérséklet is lecsökkent 30 fokra. Tökéletes hetet fogok magam mögött hagyni és ez az egész csak egyre jobb és jobb lesz, csak győzzem pénzelni.

Mit szólsz hozzá?

Fairy Tail

Sokat gondolkoztam, hogy hogyan vágjak neki ennek az írásnak. Talán elmondhattam volna, hogy kezdetben nem szerettem a műsort a hype és a hirtelen jött népszerűség miatt. Talán elmondhattam volna, hogy szúrta a szemem a képi világa, az ismerős motívumai, életem nagy szerelme, a One Piece mása. Sznobizmus volt ez, semmi más. Egyszerűen csak nem akartam megadni az esélyt neki, mert túlságosan sokat táplálkozott az elődjétől, s talán attól féltem, hogy letaszítja a One Piecet a trónjáról. Akár a személyes, kihelyezett trónjáról is. Na most a Fairy Tail nem tökéletes, neki is megvannak a hibái, mint mindennek, itt is vannak kliséhalmazok, elnyújtott jelenetek, túlságosan szélsőséges karakterek, idealizált alakok és blőd szereplők. Mindezek ellenére is, azt állítani, hogy a Fairy Tail nem fantasztikus, szemen szedett igazságtalanság!

A Fairy Tail olyan háttérből érkezik és olyan elemek szolgáltatják alapjait, amiket száz és egy anime dolgozott fel. A shounen műfajból nem nehéz jót alkotni, a műfaj sajátjai szinte maguktól megírják a történetet. Ez az egyik legszélesebb körben befogadott éra, nem csoda, hogy a leghíresebb animék és mangák ebből a műfajból kerültek elő. Ezek a művek nem feltétlenül perfekcionisták, mélyek vagy felnőtt szemmel is értelmesek. Nincsen bennük társadalomkritika, politikai és gazdasági görbe tükör, az üzenetük sokszor szájbarágósnak tűnnek és erőltetettnek, de pont ez a szép bennük. A gyermeki ártatlanságot ragadják meg és az emberi érzelmek legszélesebb skáláját húzzák fel egy gigászi történet köré. Shounent elrontani igen nehéz feladat, a műfaj leggyengébbeit is ha megnézzük, milliók életét terelte jobb irányba, s ezt nem lehet elvitatni tőle, nyilvánvaló retardáltságuk ellenére is, amit a kidolgozatlan narratíva okozott, lásd Naruto. Szerencsére a Fairy Tailnél nincsen ilyen probléma.

Ritka az olyan shounen, ami nem egy epikus kerettörténettel nyit. Eleinte ezért is furcsálltam az animét, fel nem tudtam fogni, hogy miről fog szólni, hol lesz a végpontja az animének, milyen kontextusba fogja helyezni az egészet. Mondhatni ez egy műfajújítás, és úgy látszik, működik. A történések, amik magukban foglalják az újabb és újabb eseményeket, ami a cselekmény motorját hajtja, azok mind a karakterekre vannak építve, az ő szemszögükből nézve, az ő életüket vagy múltjukat befolyásolva lépnek be a jelenbe és hozzák el nekünk azt, amit a laikus történetnek nevezne. Ez egy eléggé új megközelítés, ami nem működne, ha a Fairy Tailnek nem lennének nagyon jó és érdekes karakterei.

Márpedig vannak, ráadásul nagyon sokan. A csoport elv helyett a közösséget használják, ami veszélyesn hangozhat, tekintve, hogy jelentősen többen képviseltetik magukat a közösségben, s ezeknek az embereknek nem kis személyiségeket kell adni, hogy ne vesszenek el a tömegben. A Fairy Tail mágus céhe közel 50 főt számol, és ebből körülbelül 20 karaker képezi a magot, akikre a franchise teljesen ráépül. Ebből a 20 fős habból pedig kiemelkedik a kvartettünk, ami később kvintetté formálódik át. A karakterek különböző mértékben vannak kidolgozva és ennek függvényében szerepeltetve. Persze mindig vannak kivételek, mint például Lucy karaktere, aki teljesen inkompetens és kilóg ebből a low fantasy szettingből, ezért nem kicsit idegesítő, de a motivációi szép helyről jönnek, szóval megértem miért vannak oda sokan érte, főleg női vonalról, még akkor is, ha személyes véleményem szerint egy kanál vízbe kéne megfojtani. Na most Lucy csak egyetlen név ezen a hatalmas palettán, s mint már mondtam, jelen esetben ő a legkevésbé érdekes.

Nem arról van szó, hogy a készítő nem ért a női karakterekhez. Ez a kérdés fel sem merülhet, mert annyi itt a jó női karakter, hogy hirtelen megszámolni sem tudom. Fiúk és lányok, férfiak és asszonyok, mind reprezentálva vannak, s ahányan vannak, annyi félék. A női karakterek nem nyafogó kislányok, akik halomra mutogatják bájaikat, hanem érdekes, tiszteletreméltó, komptenes és erős pillérek ebben a céhben. Nem emelkednek a feminizmus nevében a férfi karakterek feje felé, hanem egyenrangúként foglalnak el egy szeletet az anime világából. Erre a legtökéletesebb példa talán Erza, aki egyszerűen fantasztikus. A kálváriája megindító, a képességei lehengerlőek, mindemellett pedig komoly és szép női karakter. Ám Erza karaktere nem robot; nem érzelemmentes és nem is hibátlan. Tökéletesen táncol a határozott és a határozatlan között. A belső harcai érdekesek, a női kvalitásait jól használja: bámulatos a teherbírása, a megbocsátó képessége és a gyengédsége. Erza egy bástya karakter, de mivel az anime enged betekintést nyerni a lelke legmélyebb szegleteibe, tudjuk, hogy benne ennél is több van.

Erza csak egy példa volt, ugyanúgy felhozhattam volna Mirajane fantasztikus karakterét, vagy Kanáét, vagy Juviáét. Bőven vannak és változatos mértékben mindegyikük kvalitása tiszteletreméltó. Néha az anime szeretné úgy beállítani, hogy morálisan tökéletesek, de persze ez messze nincs így. Tény, hogy az antagonisták legtöbbször teljesen egysíkúak, mind valaminek a pusztulását akarja előteremteni, de azért vannak kivételek. Zeref karaktere például messze keveset szerepel ahhoz képest, hogy micsoda potenciál van benne. Egy félelmetesen erős ellenfél, akinek megvan a maga története, a világlátása és a saját eszmerendszere. Nagyon érdekes kérdéseket vet fel, csak az a baj, hogy a dolognak nincsen nagy tétje. Na most ez alatt azt értem, hogy Zeref ugyebár sok mindent látott, együtt élt az idővel, levonta a következtetéseket, érezte az egyes történelmi események fájdalmát, s látta, hogy a kor „lezüllött” s nincs számára menekvés, mert végérvényesen az ember újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, míg végül belefáradt, s saját gonoszságától megrészegülve elpusztítja saját magát. Tudjátok, a saját magát felfaló kígyó története. Zeref ennek tudatában dönt úgy, hogy elpusztítja a világot, s ezzel helyreállítja a bolygó békéjét. Ez mind nagyon érdekes és remek kocsma vita téma, az egyetlen bajom csak az vele, hogy a Fairy Tail világa messze nem olyan rossz és szörnyű, mint például a mi, való világunk. Nincsenek háborúk, legalábbis abban a királyságban nincs róla szó, amiben a Fairy Tail játszódik - ez amúgy Fiore Királyság, és nem nagyon mozdulunk ki belőle. Tehát míg az apokalipszist a mi esetünkben teljesen megérteném, addig Fiore végül is egy teljesen nyugis és korrekt ország, meg végül is a Fairy Tail világa is meseszerű és varázslatos.

És ez a lényeg, az egész Fairy Tail varázslatos. Miért? Mert műfaját tekintve, de műfajon belül kiemelkedően, nagyon jól dolgozza fel a csoportdinamikát, a barátság formabontó értékeit, a szeretet gigászi erejét és a veszteségek katalizátorként működő ösztönzést. Mert igen, a karaktere legtöbbje nagyon alulról jön, de visszásságaikból és tragédiáikból kovácsoltak maguknak koronát, az tette őket naggyá, hogy túl tudtak lépni saját határaikon, hogy bátran, szinte már bolond módjára néztek szembe a sorsukkal, s annak ellenére vetették hitüket a másikba, hogy megtapasztalták már milyen az emberi természet legsötétebb formája. És ami a legszebb számomra; mindezt a másikért kérdés nélkül eldobnák, mert bár egymagukban is erősen ezek a karakterek, de csak együtt képesek igazán nagy dolgokra, s egymásért képesek újra és újra felállni. Ez adja egy csapat jó dinamikáját, s ettől olyan varázslatos a Fairy Tail.

Emellé társulnak még a technikai részletek, amik szintén kicsit elütnek a megszokottól. Képi világ téren, nincsen semmi kimagasló, de a színhasználatok eléggé furcsák. Az élénk, meseszerű világ, lekerekített formák és éles kontúrok egy komoly designbeli döntés volt, az ilyesfajta animékre ez nem jellemző. Egy kissé gyerekessé teszi az egészet, de igazából ez illik is a Fairy Tailhez, szóval ez egy tudatos döntés volt valószínűleg. Az animáció korrekt, a harcok inkább látványosak, mint izgalmasak, tekintve, hogy közelharcból szinte semmi sincs, de a mágikus támadások végül is jól néznek ki, és néha monumentálisak. A szinkronok nagyon jók, de ez nem is volt kérdés szerintem. Az OP és ED zenék pár kivétellel szerintem felejthetőek és unalmasak, ami nagy szó a shouneneknél, nem olyanok, amiket egyből megjegyez az ember, és kifelé menet dúdolgatja. Ez egy kis szívfájdalom számomra, de nem tudok haragudni érte, mert a kidolgozott OP és ED zenék helyett a készítők arra költötték a pénzt és a tehetséget, hogy a világ legdurvább OST-jét készítsék el. Komolyan mondom, a Fairy Tail aláfestő zenéi messze a legjobbak, s önmagukban is megállják a helyüket. Gyönyörűek, profin megkomponáltak. Nem mellőzik a keleti hangzást, azért mélyen valahol el van bennük temetve, hogy Japánból érkeztek, de ezt az egész rockos, melankóliával átitatott muzsikákat megbolondították az ír folklórral, s így valami olyan született, ami egyszerre fiatalos, energikus, vidám, kissé gyerekes, és borzalmasan élvezetes! Az a helyzet, hogy én nagyon szeretem a Fairy Tailt, de talán sokkal jobban szeretem a soundtrackjét. Ráadásul rengeteget hozzá tud adni a jelenethez is. Erre fentebb ki akartam térni, de az anime dramaturgiája valami hihetetlen. Az még hagyján, hogy vicces - néhány vakvágány ellenére is - és akció dús, meg néhol megható, ezen felül is, remekül játszik az érzésekkel. A karakterekre van kihegyezve, őket mutatja be számunkra és mélyíti el, s ezzel megszeretteti velünk, s amikor látjuk, hogy szeretetünk tárgya szenved, nekünk is góc gyűlik a torkunkba. Amikor látjuk, hogy nem jól alakul a sorsa, amikor kiadja magából a felgyülemlő érzelmeket, amikor elvonul sírni, egyedül, hogy senki se lássa, akkor bizony mi is érezzük azt a szorítást a mellkasunkba, nekünk is megszakad a szívünk, mert végül is nem ennyire radikálisan, de mindenki életében vannak hasonló pontok és hasonló érzések. Tele van érzelmes pillanatokkal, amik azért működnek ilyen jól, mert tisztességesen felépítette a lényeget.

Nem akarok szerelmes levelet írni, természetesen van pár felfoghatatlan baki benne. Például az említett kerettörténet hiánya, a ritmus maga - tehát néha túl lassú és vontatott az út a végkifejlettig. Sok a visszatérő elem, vannak humorforrás-karakterek, akik egy poénra épülnek, és hosszútávon kicsit fárasztóak, illetve van benne Lucy, aki egymaga egy hatalmas negatív dolog, de még ezek ellenére is, én azt mondom, hogy egy nagyon jó alkotás, hiszen azt amit kihangsúlyoz, azt jól és érdekesen csinálja.

Összességében tehát a Fairy Tail… egy olyan neverending shounen, ami néhány helyen felrúgja a konvenciókat, ami egy low-fantasy középkori európa-típusú szettingben játszódik egy mágikus világban, nagyon jó, szerethető karakterekkel, megannyi apró életigazsággal, remekül megírt dialógokon és monológokon keresztül, olyan aláfestő zenékkel, aminek minimum Oscar-díj járna. Lehet látszólag gyerekes és komolytalan, elnagyolt morális üzenetekkel, de csak akkor, ha nem engeded, hogy beszippantson a világa. Ha viszont utat engedsz neki, akkor helyet enged számodra az asztalánál, ahol együtt vigadhatsz, és sírhatsz.

Mit szólsz hozzá?

Azt kérdezed hogy vagyok?
Napjaimat egyedül tengetem,
Tán én temettem otthonom,
Már azt se látom merre el.

Volt én nékem barátom?
Remek kérdés... nem tudom,
De szerettem embereket,
S akkor szerettek is viszont.

Tátong bennem a bánta?
Lehet, de ez csak üresség,
Kiölt belőlem minden vágyat,
Lelkem azt várja temessék.

Mit szólsz hozzá?