Sziasztok! Hétfőn végre sort kerítettünk Kicsi Zsuzsival egy találkozóra. Már nagyon régen nem beszéltünk, de most bepótoltuk, habár nem volt több a nüansz három óránál. A Wesselényi utcához vittem, ahol tudniillik a törzshelyem található, a Hauzol. Szeretem azt a helyet, mert megfelelő az infrastruktúra, nagy a választék italok terén, mindig jó zene szól, sok a hely, van terasz és normális mosdó is. Hát a csapos fiúk meg..egyem is a lelküket. Nincs a közelben, de bárkivel találkozok, csak oda viszem. Imádom! ♥ Kicsi Zsuzsinak bejött a hely, ittunk egy-egy italt, ő vicces sztorikat mesélt, amitől patakokban folytak a könnyeink, de hát ez ilyen,ha vele találkozom, a rekeszizmok nem maradnak nyugton. Nem hajnalban akart hazaérni, tekintve, hogy nem budapesti, tehát kikísértem a buszhoz, ami Újpestről indult - a kettő esemény közt vettem egy felsőoktatásos bérletet, byebye 3600 Ft - és tudniillik mi laktunk már Újpesten. Amikor elsétáltam a volt ablakom alatt, görcsbe rándult a gyomrom. Főleg, amikor nem láttam a jó öreg Gina kutyust a szomszéd kertes házban. Változnak az idők. Ma pedig - értem ezt a szerda alatt - Danival beültünk újfent a Hauzolba és vele is pár óra volt az egész, de végig rötyögtük az egészet és én meséltem Zsuzsiról, Kis Zsuzsiról, Ivettről, Petiről és Gyöngyiről, a brancsról, ami szétszéledt a középiskola után, és azt vettem észre, hogy ez hiába egy fájó, magányos dolog, sokkal könnyebb elfogadnom a tényt, ha szembesítem magam. Mert igen, én hiába beszélek a többiekről, főleg Zsuzsiról és Ivettről, az tény, hogy ők akkor teljesen máshol vannak, nem vagyunk együtt...és ez szomorúsággal kellene, hogy eltöltsön, de mégse ment, mert ebben az édes-bús realitásban megtaláltam a harmóniát. Az idők változnak, mi is, emberek jönnek-mennek, de aki marad, az marad és örülni kell minden pillanatnak. Mást igazából nem is tudnék, csak örülni. Egy szó, mint száz, szeretem a barátaim.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés