A szél süvített, összeborzolva a szőke hajú lány selymes fürtjeit. Kék szemeiben könnyek csillantak meg, de nem volt hajlandó elsírni magát, most nem. A vonatállomáson várt valakire, valakire aki megválthatja. Lassan órájára pillantott..14: 20, késik. Szabadjára engedve gondolatait mélyed el elméje s emlékei bugyraiban. Az iskola, a barátok, a család. Minden a feje tetejére állt, lassan azt se tudta, fiú-e vagy lány. Eljött az ideje, hogy szembenézzen magával, meg kellett tudnia, hogy mennyit bír el, hogy többet ne fordulhasson elő az amit jelenleg élt át. Az összeroppanás. A folytonos idegeskedés, a sok aggodalom, a gondok és a veszekedés. Persze ő sem volt tökéletes, de ő pontosan tudta ezt magáról. Rá kellett jönnie, hogy nem mindenki barát, aki annak nevezi magát, arra is, hogy a szülei nincsenek mindig mellette, sőt, hogy néha rajta csattan az ostor. Minden az ő piciny vállát nyomta, nem csoda, hogy nem bírta el. Oltalmazva védte barátai életét, de eljött a pillanat amikor a sajátját kellett rendbe tenni. Visszaemlékezett mindenre, minden olyan szóra, aminek nincs jelentősége, mégis fáj. Minden olyan megnyilvánulásra, ami sebet ejtett, minden olyan emberre aki hátba szúrta Őt, és a számára fontos embereket. Csak állt a perem előtt és várt. Várt a változásra, a megváltásra, várt a csodára. Büszkén húzta ki magát, majd elszánt tekintetét a magasan húzódó kék égre tapasztotta. Hosszasan nézte azt, mintha erőt gyűjtött volna. Szívét még mindig mardosta a bánat, de megmozdult benne a remény édes íze. Gondolataiból egy ismerős füttyszó szakította ki. Visszakoppant a valóságba. A valóságba, ami olyan kegyetlen, de mégis szép. A vonatra nézett, szemei átfutottak az összes ablakon. Keresett valakit, ám nem lelte, a sebesség megtévesztette szemeit. Hirtelen egy kérdés csapott beléje, villám módjára.
- Mi van ha nem jön el?
Csalódottan hajtotta le fejét, úgy érezte mintha minden szétomlana körülötte. Ez sem a régi már, semmi sem sikerül. A világ összeesküdött ellene, most már minden mindegy.
Hirtelen egy kéz ragadta meg remegő vállait. A szőke lány meglepetten fordult hátra reflexszerűen. Két barna írisz nézett vele farkasszemet. Egy fiú volt az, kedves mosollyal az arcán. Szerelmesen nézett a lányra, s tekintete mindent elárult. A lány szinte olvasott belőle. Mosolya megnyugtatta összekuszálódott lelkét, ha nem is örökre, de ideiglenesen igen. Megszűnt a világ, elhalkultak a hangok, eltompultak a fények, viszont az érzések felerősödtek. A lány hevesen ölelte magához a fiút, aki viszonozta neki szívesen. Magához vonta szelíden, mélyet szippantott illatából, beletúrt szőke tincseibe. Egy ideig összekoccintott homlokkal nézték egymást, majd ajkuk csókban forrt össze. Csak egy halk szót ejtett a lány, amikor ráhajtotta fejét a fiú vállára, de a szél azt is elfújta, viszont a jelentése megmaradt, ott belül.
- Szeretlek.