Ami azt illeti a dolgok kezdenek lecsillapodni. A múltkori kiborulásom túlzás volt, de nem alaptalan. Most vettem észre, hogy milyen sok dolgot elbasztam. Akár a tanulás terén, akár..bárhol szinte. És én még azt hittem, hogy jó úton haladok, de lehet, hogy át kéne értékelni néhány dolgot. De jelenleg képtelen vagyok megváltozni, nem akarok, na. Kellene, de mégse akarok, ezzel van a legnagyobb baj. Lehet, hogy érthetetlen az amit írok, de nem azért pötyögök, hogy megértsd. Én nem kértelek meg rá, hogy olvasd ezt el, magamnak csinálom, nem másnak. Tisztázzuk csak le, vannak barátaim, bár mostanában megfogyatkoztak. Zsuzsi és Ivett, ők maradtak nekem akikre tényleg számíthatok.. Andiban nem vagyok olyan biztos, hamarosan beindul az élete, az a  bizonyos nagybetűs. Hol lesz neki ideje arra, hogy velem foglalkozzon száz másik emberkével együtt? De ezt meg tudom érteni. Hiányzik. Vannak vágyaim és van célom is, elképzeléseim, de félelmekben sem szűkölködöm. Legszívesebben írnék most egy levelet a 20 évvek későbbi énemnek. 20 év az nem sok...majdnem 17.. ez így együtt már majdnem 40 és én még semmit se tettem. Ideje lenne nekifeszülni dolgoknak, mert így soha, de soha nem fogom sokra vinni. Mert én azt akarom, s csak remélni tudom, hogy ez nem változik.