Csak egy átlagos lány, holmi 30 éves fejjel. Erről próbál mesélni, az életéről rappel. Végig őszinte volt, talán kicsit durva. Kíváncsiság oldalát, a mai napig fúrja. A barátait imádja, néha kevésbé, néha nagyon. Nem érdekli a pénz, nem izgatja a vagyon. Vannak álmai és vannak céljai. Éjszakánként előtörnek félelmei. Magyarnak született, ezt a Hazát szereti. Ő tudja honnan jött, soha el nem feledi.
Talpalávaló avagy másnéven a zene. Tudod, ez az élet egyik alkotóeleme. Gondoltam felállítok Neked egy Top 5-ös listát. Ha nem tetszik, ragadj Temagad tintát.
Mint láthatod, Ők a cserék. Velük történnek az eszmecserék. Ha szeretnél itt lenni, annyit kell tenned. Írj a chatbe, ha kedved enged.
Lajstrom.
Lista nagy tervekről, számomra fontos percekből. Olyan dolgokról az életben, miket elmémbe égettem. Ha tiszta szívvel nekilátok, hegyek omlanak, s születnek óceánok.
Államvizsgázni sikeresen.
Megjavítani Dzsihádot. (A kerékpáromat)
Elvégezni a turisztikai szervezőit.
Átíratkozni esti tagozatra.
Visszakapni, amit elvesztettem.
Megtervezni a jövő nyári útat.
Mindennapok.
Még gyerek vagyok!
avagy az első igazi félelmem
Minek ide szó? Kinek köszönjek, hiszen senki se lát és senkit nem is érdekel igazán. Csak engem, hiszen velem történ pár perce, én éltem át. Gyerek vagyok még, gyerekes tulajdonságokkal. Egy önző, gonoszkodó gyermek aki azt hiszi mindent tud - pedig nem mindent, csak sokat. Mikor sírtam én utoljára? Azt hiszem, amikor elolvastam egy papírt a kutyák kívánságáról. És félelemből? ... Mikor féltem én akármitől is? Ki bántott meg utoljára annyira, hogy a szemembe könnyek szökjenek? Senki. Egy ember volt aki a legkisebb szóval is megtudott bántani - bár soha nem mutattam, csak a szobám négy fala láthatta. És most is csak őmiatta mardossa az aggodalom erősnek mutatott szívemet. Az én jóanyám, akiről olyan sok rosszat mondtam már, s akire átkoztam mindent. De minnyájan így vagyunk ezzel, mert nem becsüljük meg a dolgokat. Te mit tennél ha a nő aki felnevelt - akire sokszor mérges vagy, s a föld alá kívánnád hirtelen haragodtól, de amúgy őszintén szereted - egyszercsak összeesne mint egy rongybaba. Levegőért kapkodva, s remegve, majd elnyűtt testel elfeküdve az ágyon... és te csak állnál előtte tétlenül, miután bevitted a szobájába. Ott állni és nézni, s közben kicsinek érezni magadat, s tehetetlennek. Gyerek vagyok még, s szükségem van az anyámra, ha már apa nem adatott meg! De ez így természetes, nem akarjuk elveszíteni a fontos dolgokat.