Haha, nem, nem zárok! Nincs az a pénz.! (De ha van...) Próbáljuk meg japánosra venni formát. Csak nekem nincsenek jópofa emósön babáim. Mindegy, akkor marad a régi formula. Habár ez nem lesz olyan hosszú és ömlengős, mint a többi poszt. Ami kicsit furcsa, szeretek papolni. Sok mindent szeretek. Például imádom a kalandokat. Nem véletlenül olvasok csupa-csupa kalandos történetet a shounenek világán keresztül. Ez tud igazán lekötni, ebben találom meg önmagam. Mint azt páran tudjátok, van egy eléggé debil, - idő, energia, pénz - igényes hobbim. Ez lenne az utazás. Tavaly Csehország a maga gyönyörű három napjával, most pedig kissé nyugatabbra visz a repülő. Belgiumba megyek Andival / Aqenevel, ahogy tetszik. Ez már 100%-osan saját szervezésű, saját spórolt pénzből finanszírozott, 11 napos út. Csak mi ketten. Mi ketten meg egy ismeretlen ország, a maga ismeretlen nyelvével. Na most jogosan kérdezhetitek, hogy bolond-e vagyok. Nem, téves. Én izgatott vagyok, majd szétvet az öröm, hiszen holnap ilyenkor már a Terminál kettőnél leszünk izzadtan és remegve. A szívem hevesen kalimpál, mintha egy randira készülnék. Félek is, de ez nem rettegés és nem aggódás. Ez egészséges félelem, olyan érzés, mint a lámpaláz. Most először fogok repülni, és ez az első eset, hogy ilyen messzire megyek, ennyire sok időre, másodmagammal, mégis egyedül. Tudom, hogy ez a 11 nap tele lesz kalanddal és felejthetetlen emlékekkel, nem is lehetne máshogy. Főleg, hogy az eső állandóan zuhogni fog. De nem hagyom, hogy ez letörje a jókedvemet~ Habár elég gáz lesz topánkában meg esőkabátban turistáskodni. Bassza meg az időjárás! Mindegy, ez ellen nem tudunk mit tenni, csak reménykedünk, hogy azért lesz pár olyan napszak, amikor az eső eláll. Mondjuk azzal kibékülnék, ha este leesne a cucc. Kecsesen el kell engedni. Várom már nagyon, rettenetesen. Az a legszebb az egészben, hogy kis terv tojásából kelt ki.

Masika: Menjünk el jövőre valahova.
Aqene: Én benne vagyok.
Masika: Oké, akkor keressünk városokat, hogy hova. Kelet?
Aqene: Áá!
Masika: Finnyás kis hercegnő... Oké, nyugat akkor.
Aqene: Brugge nagyon szép.
Masika: Menjünk Belgiumba, ott még te se voltál.
Aqene: Haha, rendben~

Oké, nem pontosan így hangzott, de valami ilyesmiből született meg az ötlet. Egy random beszélgetésből, s lám, holnap utazunk, egy fél éves tervezgetés és gyűjtögetés után. Felrobbant a dolog, s ez még a jéghegy csúcsa, én már a jövőéviről álmodozom. Állandóan csak álmodozom. Nem csinálok más, csak kergetem a pillangóimat. De ezeket a pillangókat én képes vagyok megfogni, ha rajtam múlik és nem máson. Csak kell egy partner néha, s jó, hogy ez a partner nem hagyott cserben, mint oly sokszor máskor. Ezt csak azért mondom, hogy lássátok, bármit meg lehet valósítani, nincs olyan, hogy lehetetlen! Szóval emberek, akik arról álmodoznak, hogy eljutnak egyszer Japánba, Angliába, Marokkóba, vagy ahova a szívetek húz: Nosza, rajta! Ez nem yolo. Nem hiszem azt, hogy egyszer élünk, de akkor nagyon. Mindennap élünk, s egyszer fogunk meghalni! Erről szól a történet. 20-án visszatérek betegesen szeretett Magyarországomra. Addig is, engedjétek meg, hogy az új csengőhangommal búcsúzzak.