Én meg MondoCon sose jöttünk ki egymással túlságosan. Pár évvel ezelőtt, amikor megismerkedtünk, elásta magát nálam úgy, hogy semmi túl nagy okom nem is volt rá. Illetve de, egy azért mindenképpen akadt: a tény, hogy a SakuraCon ezennel lehúzhatja a rolót, és hát ez eléggé nagy szívfájdalom egy olyan embernek, aki 2007 óta mindig a Városligetben lézengett. Lehet, hogy ez a bezzeg régen-effektus? Nem vennék rá mérget, mert a MAT-os Conok tényleg mások voltak! Valamiben mindenképpen.

Na már, most én nem terveztem, hogy újra befizetem a horribilis jegy árát és bemegyek. Semmi ilyesmiről nem volt szó. Én csak elmentem egy találkozóra Ninával, illetve egy MEET-re a Yaoi Kéjlak facebook csoporttal. Hármat találhattok, hogy mibe torkollt az egész. Már az Örsön összefutottam érdekes arcokkal, de még a metrón is volt egy pár. Amint felszálltam az Auchanos buszra, jókedvem lett. Tömve volt a jármű különböző arcokkal, s többek között ismerős arcokkal is, csak akkor ezt még nem vettem észre.

Ninával könnyen megtaláltuk egymást. Eleinte kerestem a szemeimmel hiába, majd végül leültem egy jól látható helyre a kis Deichmannos zöld szatyrommal, ugyanis onnan érkeztem cipővásárlás után. Nem, nem vagyok plázacica, csak kitörte az egyetlen épen maradt ünneplős cipőm a sarkam, és muszáj voltam venni valamit, nehogy tovább romoljon a helyzet. Szóval, ott ültem a „kis” Deichmannos szatyrommal és Nina odafutott hozzám. Bemutatott kissé késve Stefi barátnőjének, majd leültünk kicsit beszélgetni. Olyan rendes és aranyosak ezek a jász-nagykun-szolnoki lányok, hogy szinte bűnözőnek éreztem magam a kis sörömmel a kezemben. Mindenesetre kaptam egy One Piece posztert és egy tablóképet, aminek nagyon örültem, s végül én is át tudtam adni Ninának a kis Zoro tapaszt.

Kerestem a szemeimmel a MEET-et, de nem találtam semelyik fa alatt. Mondjuk nem mentem nagyon közel, mert olyan széles társas körök alakultak ki egy-egy fa alatt, hogy valószínűleg ha meg is találom a Kéjlakot, elfutok a francba. Nem szeretem a gengelést. Tehát igen, a grupi találkozó nem jött össze, pedig ráfeszültem nagyon. Mivel piknikhez készültem, még kaját is hoztam magammal, de feleslegesen. Emiatt egy kicsit csalódott vagyok.  Lényeg, hogy a két leányzó becsalt magával. Nem akartam őket feltartani, viszont szerettem volna Ninával lógni, szóval vettem egy jegyet. Hogy milyen volt a Con, azt nem fogom részletezni. Ez volt a harmadik MondoConom és még mindig nem vagyok meggyőzve. Akit viszont érdekel, az ruházzon be rá. Maximum csalódni fog, bár ez nehezen fordulhat elő, ugyanis az anime fanok legtöbbször holt ostobák és fanatikusok. Inkább azt írom le, hogy mi tetszett és mi nem.

Ami nem tetszett:

Helyszín: A MondoCon székhelye a Hungexpo, Budapesten. Kevés a zöld terület, el vannak egymástól választva a helyszínek. A város szélén található, teljesen elbarikádozva mindennemű civilizációtól. Még nekem, egy budapestinek is órák kérdése, míg eljutok oda. A városligeti Petőfi Csarnok egy sokkal jobb és otthonosabb belvárosi helyszín volt a SakuraConnak.

Programok: Az hagyján, hogy minden évben ugyanaz megy, de hogy teljesen infantiliseket hagynak szerepleni Beugró címszó alatt… kicsit furcsa. A szabadtéri (és egyetlen) szinpadon Beugró került megrendezésre. Ez egy vicces, kreatív játék, én is szeretem, mert kell hozzá némi ész. Az anime rajongók ismétcsak nem az agyukról híresek. Volt néhány jó versenyző, de a 90%-a (amit hallottam) az olyan blőd volt és erőltetett, hogy már majdnem az arcomat kapartam.

Szeparálás: A MoncoCon híres arról, hogy Gamereknek is nyújt ezt-azt. Egy egész épület volt berendezve nekik, rengeteg játékkal. Olyan volt, mint egy picike PlayIt. Ide csak azok mentek, akik kockáknak érzik magukat. Mi is kavarogtunk arra, s fültanuja voltam, hogy egy animés csoport összesúgott, hogy idézem: Menjünk innen, ez a hülye kockák helye. Pedig ennek nem így kellene lennie. SakuraConon a játék és karaoke terem egybefolyt, s egy köpésre helyezkedett el a nagyteremtől. Itt panelház nagyságú épületekben vannak elválasztva egymástól a különböző szubkultúrájú rajongók. Ciki, hogy már a Conon is érvényes, hogy bárány báránynak farkasa.

Cosplay: Szeretem a cosplayt. Ez alatt pedig azt értem, hogy szeretem, ha egy cosplayer magára ölti a számára is kedves karakter jelmezét, felveszi annak stílusát és viselkedését, s egy napra teljesen azonosul vele, mintha csak egy amatőr színész lenne. Mindezt szeretettel, vidámsággal és kellő mennyiségű őrülettel. Szeretem a cosplayt, de a mai cosplayesek unott, rezignált „játéka” az én értékrendemmel összeegyeztethetetlen. És igen, ez volt a legnagyobb csalódás.

Nem SakuraCon: De még csak egy kicsit sem az. Más a helyszín, más a stáb, az emberek valószínűleg ugyanazok többnyire, viszont a kor és trend már más vizeken evez. Szerettem a SakuraCont. Nagyon-nagyon szerettem! Családias volt. Gyerekcipőben járt, nem akart nagyot markolni. Mindenféle nép megtalálta a neki tetszőt, mégsem kellett egymástól elszagadni kis csoportokra. Nem a világ végén voltunk, hanem a belváros legnagyobb és legnépszerűbb parkjában, a gyönyörűséges Városligetben. A Cosplayesek még nem voltak ennyire profik, de fiatalok voltak és őrültek. Égtek. Én meg járom a kitaposott füves utat a MondoConon és arra gondolok, hogy… vagy én égtem ki, vagy ők.

Ami tetszett:

Hangulat és társaság: Bármennyire is több a negatívum, mint a pozitív, ez a legfontosabb mindenkinek. Nekem is. Ha az ember Conra megy, a program, a helyszín és az ár csak mellékes. Minden mellékes, ha van egy napja az embernek, amikor olyan ruhát vehet fel, amilyet csak szeretne, olyan hangosan ordithat, ahogyan a torkán kifér, és úgy ölelheti magához az internetes ismerőseit, ahogy nem szégyelli. Az animések álmodozóak, néha megnem értettek. Tinik és fiatal felnőttek. Lázadozó emberkék, akiknek különös, furcsa hobbija van. De mind tudjuk, hogy ez abszolút nem furcsa, sőt, mély és nevelőszándékú. Nem gyerekes, hanem kortalan. Mi tudjuk, amit más nem akar tudni. Amikor Conra mész, és látod magad körül az embereket, a cosplaleseket, tudat alatt is arra gondolsz, hogy igen, ők olyanok, mint én, s én olyan vagyok, mint ők. Nem ugyanolyan, de hasonló. Egy vagy két napra társak lesztek, attól függetlenül, hogy nem vagytok barátok. Sorstársak. Olyan emberek vagyunk, akik szeretetük tárgyát egy animén, mangán, játékon kereszült élték meg. Nem fogsz bátortalanul, szégyenkezve elmenni senki mellett. Nem fog senki beszólni, ha megfogod az ugyanolyan nemű párod kezét és megcsókolod, sőt… azt hiszem, celeb leszel érte. Itt ledobhatod minden gátlásod, ruhád. Lehet bandázni, ismerkedni, fényképezkedni vagy egyszerűen csak beszélgetni. A lényeg úgyis az, hogy a barátaiddal vagy, és emberekkel, akik ugyanazt szeretik mint te, s ugyanez a fontos nekik is. A programok és vásárok már csak hab a tortán, ha nem lennének, akkor is teljes lenne az élmény. És igen, ezt a két dolgot soha, semmi nem fogja letaszítani a trónról. Mindig is ez lesz az első érv, ha valaki azt kérdezi, hogy miért járok Conokra.