Ore no Imouto Konnani Kawaii Wake ga Nai.

Egy 2010-es animéről van szó, ami három évvel ezelőtt kapott igen nagy hypot. Hozzám csak idén jutott el, de ez rendben is van, mert különben nem néztem volna meg, és fáj kimondani, de ha tudom, hogy milyen a főszereplője, akkor még inkább nem. A történetet három szóban el lehetne mesélni, de én azért ennél igényesebb vagyok. Adott egy átlagos család, Kosaka-ék. Erős, katonás apuka, beszívott mosolyú anyuka, az átlagos, közönyös báty és az elkeserítően tökéletes hugica. A családban nyilván előfordulnak konfliktusok például, Kyosuke és Kirino egy elhidegült testvérpár. Nem törődnek a másikkal, csupán elmennek a másik személye mellett. Egyikük sem kifejezetten jó testvér, és Kyosuke mesélését hallgatva megtudhatjuk, hogy a fiú nem csak, hogy nem kedveli Kirinot, de kifejezetten utálja is. Kettejük között viszont mégis kialakul egyfajta szövetség, aminek Kirino féltve őrzött titka ad alapot. Ez pedig nem más, minthogy a tökéletes szőke szépség betegesen rajong az animék világáért.

Az alaphelyzet tehát Kirino titkának őrzése. Kyosuke kap az alkalmon, hogy a védelmező testvér szerepében tetszelegjen, és kötelességtudata végett mindent - de tényleg mindent – megtesz neki. De ezzel nem is kell foglalkozni, mert a titok úgyis kiderül az anime elején még. Ami fontosabb az a két testvér közötti kapcsolat változása, ami komolyan mondom, hogy semmit sem változik. Túl korai! Szóval, Kirino nem bízik Kyosukéban, mert az soha nem törődött vele állítólag. Kyosuke pedig irigy és féltékeny Kirinora, amiért az mindenben kitűnő és mindenki szereti, de főleg az frusztrálja, hogy a szülei húgára büszkék, nem pedig rá. Szóval mindkettőnek megvan a maga baja a másikkal, amit próbálnak megváltoztatni több, kevesebb sikerrel. Az anime 12 részes, és ez alatt tökéletesen lehetett volna kezelni egy ilyen helyzetet. De nem itt.

Igen, ez nem egy pozitív hangvételű élménybeszámoló. A legnagyobb negatívuma az Oreimonak maga a címszereplő. Kirino tsundere, és megkockáztatom, hogy még Yozoránál is rosszabb. Én alapjáraton nem kedvelem ezt a karaktertípust, de Kirino aztán kihúzta a kibaszott gyufát. Már elnézést. Mert igen, van, amikor a tsundere jól működik, ilyen például Takagi karaktere a tegnap említett Highschool of the Dead-ből, vagy Anglia a Hetaliából. Mindketten élvezhető személyiségek, mert durcás énük mellé kaptak valami szerethetőt is. Kirino ennek ellenére semmit nem definiál. Elmondják nekünk, hogy okos, kitartó és kedves de ezek a tulajdonságok soha nem mutatkoznak meg. Kirino tehát nyugodtan beállhat a Shana – Louise – Taiga triumvirátusba, mert van annyira irritáló, mint az a három kis lapos tőzeg. Nem csak szóval, de fizikálisan is fájdalmat okoz tesvérének. Első résztől az utolsóig úgy viselkedik mint aki ki nem állhatja a bátyát, nincs karakterfejlődése. Persze, a barátnőjével, Ayase-val rendesen bánik, de ez senkit nem érdekel, elvégre Kyosuke a téma, nem pedig a barátság. Ayase amúgy egy olyan mellékszereplő, aki szintén nem volt szimpatikus, pedig yandere! Imádom a yanderéket, Gasai Yunoval az élen, de Ayase aztán minden, csak nem szerethető. Tökéletesen mutat Kirinoval, a harmadik méregzsák barátnőjükkel, Kanakoval, aki tomboy akarna lenni, csak nem megy neki. Hova ragozzam még? Nagyon rosszak a papírmasészereplők. Kyosukével amúgy nincs sok gond. Sőt, kedvenc is lenne, ha nem tűrné a hugica örökös szemtelenkedését. Igazi papucs, ha a családról van szó, és ez irritáló. Nem azt mondom, hogy legyen egy agresszív állat, de volt jó pár olyan helyzet, amikor kutya kötelessége lett volna felpofoznia Kirinot. Nem – csak – azért, hogy én boldogabb legyek, de egy pofon többet mond minden szónál a megfelelő helyzetben. Innentől kezdve pedig megbukott, mint báty. Viszont nem kell annyira megrémülni, vannak élvezhető karakterek is. Ilyen például Kuroneko, a cosplay-mániás, kötelező rivális, Kirinoval ellentétben jó testvér. Nyugodt, higgadt és van stílusa. Saori pedig olyan, mint Xellox a Slayers trilógiából, külsőre és belső. Sejtelmes, titokzatos karakter, aki mégse kerül górcső alá. Illetve itt van Manami, aki szerelmes Kyosukéba, és ha engem kérdeztek, a fiú is Manamiba. Ő egy igazán szerethető lány, akit jó döntés lenne feleségül venni. Van pár közös jelenetük a fiúval, úgy tűnhet, hogy találkozásuk inkább randevú, és hogy tudatosan fekszenek egymás ölébe. Az anime legjobb epizódja ehhez a pároshoz köthető, valami hihetetlenül cukormázasak együtt.

Szóval igen, nem a legjobb anime, erősen középszerű, pedig lehetne jobb, ha Kirino tsundere énjét visszafogják. De így, hogy Kirino nem változik, hanem továbbra is játssza a nehezen megkapható, de féltékeny testvért, így csak kiábrándító a végkifejlett, ami nélkülöz minden logikát és valódi érzelmet. Ha nem lenne a főszereplő ennyire idegesítő, remek anime lenne, hiszen a vígjáték része működik. A humora halálos, ráadásul nincs benne egy erőltetett vicc sem. Az Oreimo humora nem az a fajta, amin az ember mosolyog meg néha felkacag, hanem az, amikor sírva röhög és könyörög, hogy hagy kapjon levegőt már végre. Szabályosan visítottam a jeleneteken, tényleg nagyon vicces, ezért is haragszom rá, hogy nem tudták azt a méregzsákot egy kicsit emberivé tenni. Hát akkor értékeljünk.

Aki nem mászik falra az idegbeteg, agresszív, nagyképű csajoktól, sőt, kifejezetten szereti, az tekintse meg, mert biztos vagyok benne, hogy Kirino elnyeri majd a tetszését. Aki tolerálja az ilyesfajta karaktereket, az tegyen vele egy próbát, hátha a főszereplő nem lépi át az ingerküszöbét és tudja élvezni a poénokat. Ha viszont nem vonzza ez a közeg, sőt, idegrángást kap a tsunderéktől, az nézzen inkább valami mást, mert különben ugyan olyan irritált és dühös lesz, mint én.

Holnap Galilei Donna!