Tasogare otome X Amnesia, Kill la Kill, Galilei Donna, Oreimo és Haganai. Attól még, hogy az ember főiskolás, nem szabad elfeledkeznie a kedvenc hobbijáról, ami sok más dolog mellett nekem az anime nézést jelenti. Két hónaptól visszamenőlegesen pedig most lejegyzem a gondolataimat, mert miért ne alapon. Majd összesűrítve felkerülnek ezek a bejegyzések a másik oldalamra is, ami a Freenek lett eredetileg szentelve, de aztán annyira elmaradtam az animével időhiány miatt, hogy lehetetlen volt behozni.^^" De nem szabad elfelejtenem, hogy a Free! is érdemel majd egy hosszabb posztot. Na, akkor vágjunk a lovak közé. Remélem tudok majd kedvet teremteni.

Tasogare otomoe X Amnesia

Mióta világ a világ, az ember egyfajta morbid érdeklődéssel viseltetik a halál iránt. Ezt az állítást mi sem támasztja alá jobban, hogy a Seikyou Magángimnázium klubbjai között megtalálható a Paranormális Megfigyelések Klubb is. Mielőtt viszont az ember azt hinné, hogy szellemvadászokkal van dolgunk, mint például az a Gakkou no Kaidanban (Bújj, bújj, szellem!) ki kell hogy ábrándítsam. A Paranormális Klubb csupán csak egy indok, hogy Kanoe Yuuko választ találjon kérdéseire. Kanoe Yuuko egy népszerű lány, az iskola összes diákja ismeri a nevét, bár mindenkinek más elképzelése van róla száz meg száz pletykának hála. Ugyanis itt ugrik a majom a vízbe; Kanoe Yuuko nem e világhoz tartozik, halott közel hatvan éve. Egyetlen ember van, aki képes látni és érinteni őt, ez pedig nem más, mint a shota karakterünk, Niiya Teiichi. Találkozásukat nem mondanám véletlennek, talán maga Yuuko akarta így, aki meglepően összetett karakter. A történetről több szót nem is ejtenék, egy tipikus "derítsük ki a csaj múltját" sztori. Ami sokkal de sokkal érdekebb benne, azok a karakterek - főleg Yuuko, az atmoszféra, és a szerelmi szál.

Yuuko karaktere azért érdekes, mert nem lehet besorolni semelyik kategóriába sem. Nem tsundere, nem yandere, nem kuudere, hanem egy normális, totálisan kidolgozott nő. Bájos, szimpatikus és kellően emberi. Gyáva, önző, féltékeny és gyerekes oldala is megmutatkozik a részek alatt, de még így is kellemes jelenség. A tragédiája izgalmas, és az ecchi jelenetei valahogy megtelnek érzéssel. Róla tényleg elhiszem, hogy annyira magányos, hogy vágyik Teiichi érintéseire. Hagy ne kelljen kifejtenem mennyire ritka a hozzá hasonló szimpatikus főszereplő. Teiichivel való kapcsolata hamar kibontakozik, de csak később mélyül el. Ők egyszerűen csak aranyosak együtt, mert minden amire Yuukonak szüksége van, azt Teiichi képes megadni neki önzetlen szeretetből. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok drukkolni egy hetero párnak. Tehát Yuuko rendben van, Teiichi is rendben van, de aki engem a legjobban megfogott az Kanoe Kirie, aki vagány, kemény és egy leheletnyit tomboy. Őszinte, amolyan bárányokat terelgető juhász, de emellett félénk és pirulós, valamint fontos szereplő is, hiszen rokoni kapcsolatban áll Yuukoval, és ő is képes érzékelni a szellemeket, bár előtte Yuuko teljesen más alakot ölt. Van itt még amúgy egy kötelező energiabomba, Okonogi Momoe, akit az anime teljesen elhanyagol, tulajdonképpen semmi sem változott volna a történetben, ha esetleg úgy döntenek a készítők, hogy kihagyják. Viszont ha nem lenne Okonogi, durván lehangoló és borús lenne az anime hangulata. Okonogi színt, életet és komédiát csempész a képkockák közé.

Ezzel pedig elérkeztünk az anime legerősebb pontjához, a hangulathoz. A színek, az erős kontúrok, a zene mind hozzátesz a horror hangulathoz. Ha jól megfigyelitek, olyan mintha mindig sötét lenne, nagyon ritka a  világos, színes kép. A félhomály, a horror filmekbe illő hangok olyan jól passzolnak egymáshoz, hogy már majdnem az én ereimben is megfagyott a vér pár jeleneten. Az atmoszféra toronymagasan az egyik legjobb a Jigoku Shoujo mellett. Annak ellenére is, hogy innen fakad az egyetlen hiba is. A környezet annyira működik, hogy nincs szükség se tanárokra, se diákokra, se takarító nénikre. Iskolában játszódik az anime összes része kivétel nélkül, de alig lehet látni valakit. Csak a négy főszereplő uralja a vásznat. Egy egyik oldalról irritáló, máshogy megközelítve meg jó, mert erősíti a magány és az üresség érzetét. Kietlen az egész iskola, mégis tele van élettel. A színek között a lila és a kék éppolyan domináns, mint a K-Profect kékje, vagy a Natsume pasztell színei. Az Opening kellően sötét és dárkos, olyan kezdődal, amit többször is végig lehet hallgatni. Az Ending gyengébb, de még így is szép. Ami viszont viszi az első helyet, az az egyik betétdal, ami érzelmes, szomorú és csodaszép.

Csak ajánlani tudom, de egy figyelmeztetésem azért van! Nem fogom elárulni az anime végét, mert az úgy üt nagyot, de azért elmondom, hogy aki szereti a reális történetvezetést és aki kiakad a habos dolgokon, az ne nézze meg az anime utolsó 4-5 percét, hanem szépen kapcsolja ki ott, ahol már gombócot érez a torkában. Igen, nagyon érzelmes pillanat. Aki pedig szereti a rózsaszínt az nézze végig teljesen.
Mindent összevetve az X Amnesia egy igazgyöngy, gyilkos hangulattal, szerethető karakterekkel, drámával, szerelemmel és torokszorító pillanatokkal. Ha a történettől nem is, a történetvezetéstől biztos, hogy leteszitek a hajatokat.

Legközelebb a Haganaival jövök, sziasztok!